Barion Pixel

Nappali menetfény vezérlő elektronika 2 funkciós

2.990Ft

Készleten (utánrendelhető)

Ezeket ajánljuk hozzá:

Leírás

Nappali menetfény vezérlő elektronika 2 funkciós

Egyre több autót szerelnek fel nappali menetfényekkel, de sokan nem veszik figyelembe a használatára vonatkozó szabályokat..ami akár bírságot is vonhat maga után

Az új autókba már gyárilag benne van a vezérlő elektronika, de az utólag felszerelt nappali menetfényekhez szükségünk lesz ilyen vezérlő elekrtonikára

A lényege, hogy a nappali menetfény ezen keresztül kap feszültséget, illetve a helyzetjelzővel is összeköttetésben áll így az autó indulásakor a menetfény automatikusan bekapcsol, majd a helyzetjelző felkapcsolásakor a menetfény lekapcsol vagy leveszi 50%-kal a fényerejét

A működése feszültségtől függ, tehát 13V felett bekapcsolja a menetfényt automatikusan 13V alatt az autó leállitásakor pedig automatikusan lekapcsolja 20mp után

 

  • Könnyen használható!
  • Mindkét oldalt vezérli

Automatikus ki/be kapcsolást tesz lehetővé

A vezérlő elektronika használatával a nappali menetfény automatikusan felkapcsolódik az autó beindításakor, majd lekapcsol az autó leállítását követően.

A bekötésétől függően lekapcsolja vagy halványítja a menetfényt a tompított lámpa felkapcsolásakor.

nappali menetfeny vezerlo 3

Bekötési lehetőségek:

-A fehér szálról kap feszültséget, a menetfény teljesen lekapcsolódik

-A sárga szálról kap feszültséget, a menetfény 50% fényerővel világít tovább

A vezérlő mindkét esetben az autó indításakor automatikusan felkapcsolja a menetfényt, majd leállításkor automatikusan lekapcsolja

Egy darab vezérlő mind a két oldalt vezérli a menetfényt

nappali menetfeny vezerlo 4

Nappali menetfény vezérlő elektronika 2 funkciós termékről 13 értékelés

  1. Ferdinand (megerősített tulajdonos)

  2. László (megerősített tulajdonos)

  3. István (megerősített tulajdonos)

  4. Ádám (megerősített tulajdonos)

    köszönöm minden rendben volt gyors kiszálitás

  5. Dénes (megerősített tulajdonos)

    Rendbe van
    minden csomaggal

  6. László (megerősített tulajdonos)

    Már két műszakin volt a kocsim ezzel a vezérlővel, tökéletes, de mint minden ez is elromolhat, azért ezt most tartaléknak vettem. A megrendelés egyszerű, a kiszállítás gyors!!!

  7. Péter János (megerősített tulajdonos)

  8. Béla (megerősített tulajdonos)

    Minden rendben!

  9. Tibor (megerősített tulajdonos)

  10. Horváth (megerősített tulajdonos)

    Tényleg tökéletes 👍

  11. Károly (megerősített tulajdonos)

  12. József (megerősített tulajdonos)

    Minden rendben volt!

  13. Zoltán (megerősített tulajdonos)

    Nagyon megvagyok elégedve vele! Egyszerű és nagyszerű!😊

Mondd el a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szállítási & Fizetési információk

Szállítással kapcsolatos kérdések

A szállítási idő 1-2 munkanap, GLS, Foxpost és Packeta esetében is. A 14:00ig beérkezett rendeléseket még aznap feladjuk. Így az esetek 99%-ban már másnapra kiérkeznek.

Szállítási költségek:
-GLS házhozszállítás és csomagpont: 1499 Ft
-Foxpost automata:: 1190 Ft
-Packeta csomagpont: 1190 Ft
-MPL házhozszállítás és csomagpont: 1499 Ft

30.000 ft felett ingyenes a szállítás

Mindegyik terméknél jelzi automatikusan a rendszer, hogy készleten van-e vagy előrendelhető. Ha előrendelhető akkor is adható le rendelés, csak várni kell a beszerzésére. Átlagosan 5-7 nap alatt érkeznek meg az “előrendelhető” termékek.

Megrendelésse kapcsolatos kérdések

Nem kötelező, azonban számos előnnyel jár ha készít egy fiókot a rendeléskor.
Pár kattintással jóvá lehet hagyni, hogy felhasználói fiókot is készítsen automatikusan a rendszer. A rendelés folyamán a fiókjában tudja követni a csomag állapotát, következő rendeléseknél pedig már el lesznek mentve az adatai .

Ha nem biztos benne, hogy melyik termék lenne önnek megfelelő vegye fel velünk a kapcsolatot a “segíthetünk” gombra kattintva a lap alján és a lehető leghamarabb segítünk a választásban

Hibás rendelés esetén vagy ha nem elégedett a termékkel, lehetőség van cserére vagy visszaküldésre. Mindkét esetben emailben kell jelezni az ügyfélszolgálat felé ezt, és felvesszük veled a kapcsolatot.
Email cím: info@royaltuning.hu

A webshop megbízhatóságát a független vásárlói visszajelzésekkel szeretnénk átláthatóvá tenni. Ebben az árukereső a partnerünk, akik kérdőiv formájában minden vásárlónktól kérnek visszajelzést. Ezeket a véleményeket bárki elolvashatja akár évekre visszamenőleg is.

Fizetéssel kapcsolatos kérdése

Utánvétel, tehát amikor átveszed a csomagot akkor fizeted ki. A futároknál lehet kártyával és kézpéznben is fizetni.
Foxpost automatánál csak bankkártyával lehet fizetni.

Online bankkártyás fizetésre is van lehetősés Barion és Paylike fizetőkapun keresztül. Mindkét lehetőség maximális biztonságot nyújt, ezért is választottuk ezt a két céget.

Banki átutalás, ebben az esetben egy bankszámlaszámra kell elutalni a rendelés értékét, és az összeg beérkezése után feladjuk a csomagot.
Az átvételkor már nem kell fizetni, csak átvenni a csomagot

Nappali menetfény vezérlő elektronika 2 funkciós
2.990Ft
20
    20
    Kosár tartalma
    Narancssárga lámpafólia 100x40cm Törlés
    Narancssárga lámpafólia 100x40cm
    1 X 1.490Ft = 1.490Ft
    Audi váltógomb és váltószoknya 5sebességes Törlés
    Smart kulcs 1 gombos Törlés
    Smart kulcs 1 gombos
    1 X 2.490Ft = 2.490Ft
    Range Rover váltószoknya és váltógomb automata Törlés
    Suzuki gombsor Törlés
    Suzuki gombsor
    1 X 999Ft = 999Ft
    Peugeot váltógomb 6 sebességes Törlés
    Peugeot váltógomb 6 sebességes
    1 X 4.699Ft = 4.699Ft
    Opel váltógomb automata barna Törlés
    Opel váltógomb automata barna
    1 X 4.699Ft = 4.699Ft
    Audi váltógomb és váltószoknya 6sebességes Törlés
    Trikó üléshuzat szett Törlés
    Trikó üléshuzat szett
    1 X 3.990Ft = 3.990Ft
    Opel váltógomb automata fekete Törlés
    Opel váltógomb automata fekete
    2 X 4.699Ft = 9.398Ft
    Audi váltógomb 5sebességes 12345R Törlés
    Audi váltógomb 5sebességes 12345R
    3 X 4.899Ft = 14.697Ft
    LED rendszámtábla világítás Nissan típushoz Törlés
    T3 led izzó kék 5db Törlés
    T3 led izzó kék 5db
    1 X 1.690Ft = 1.690Ft
    BMW kulcsház egyenes szárral Törlés
    BMW kulcsház egyenes szárral
    1 X 2.490Ft = 2.490Ft
    Sárga lámpafólia 100x40cm Törlés
    Sárga lámpafólia 100x40cm
    1 X 1.490Ft = 1.490Ft
    Opel váltógomb 6 sebességes Törlés
    Opel váltógomb 6 sebességes
    1 X 3.990Ft = 3.990Ft
    BMW kulcs 3gombos Törlés
    BMW kulcs 3gombos
    1 X 3.490Ft = 3.490Ft
    Dacia kulcsház 2 gombos Törlés
    Dacia kulcsház 2 gombos
    1 X 2.490Ft = 2.490Ft